ASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések

2021.01.07, 15:57 Labdarúgás
ASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések

ASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések

 

 

ASE U7 értékelés

 

Január elején kezdtük meg az edzéseket U7-es csapatunkal. Az edzés látogatottság nagyon jónak mondható, 20-24 fővel végeztük az edzéseket. Szinte minden hétvégén mentünk teremtornákra, amit a fejlődés szempontjából nagyon jó dolognak tartok.

Azonban a sorozatos terhelés február végén látszott, kicsit elfáradtunk.

Sajnos március közepén jött a pandémia. Teljesen le kellet állnunk, májusban kezdtük újra az edzéseket.

Ami rendkívül örömteli, hogy május, júniusban 35-39 fővel edzettünk.

Majd a nyári szünet utána a 2013-as korosztályunk U8-ba lépett feljebb.

Július 27.-én kezdtünk újra a nyári szünet után, 8-10 négy éves korú gyerek is részt vett az edzéseken.

A vegyes korosztály ellenére, próbáljuk külön végezni a feladatokat.

A 30 fős keretünkből, nyolc főt tudok mondani akivel lehet versenyezni.

Edzéseken próbáljuk a kordinációs gyakorlatokra is fektetni a hangsúlyt, hiszen ezen van mit csiszolni. Labda érzékeléseket örömmel végzik a gyerekek, de maximum 15 percig.

A játékban a felállást tudjuk, de sajnos annyira belénk van rögződve, az ÉN és a labda.

Edzésen sokszor megállítjuk a játékot, hova kellene helyezkedni, nehezen értik meg.

Illetve oldalról a játékba hozatal. Lassan gondolkodunk, és egy helyben állunk.

Négy alkalommal tudtuk folytatni a Déli Régió Gyermekligát. Felemásan szerepeltünk, amit észrevettem, hogy nagyon hangulat függők voltak a gyerekek. A közép mezőnybe sorolnám magunkat.

Részt vettünk az összes Bozsik fesztiválon, sajnos nagyon színvonaltalan volt az összes. Csak a Paksi FC ellen játszottunk több csapat nem jött el. Véleményem szerint egy edzés többet ér.

Meg kell említenem, hogy október végén sajnos be köszöntött a második hullám, ami nagyon rá nyomta a bélyeget az edzés látogatottságra.

6-8 fő között végezzük az edzéseket, nem tudjuk hétköznap használni a termet, kinti edzésen kevesebben vesznek részt.

Célunk, hogy tavaszra elérjük a nyár eleji létszámot, és fel építsük újra az ovi focit, hiszen a 2015-ös korosztályba kell gyerekeket toboroznunk.

Végezetül ebben a nehéz évben köszönjük egyesületünk támogatását.

Hajrá ASE

Edző: Klopcsikné S. Mária, Fritz Fanny, Reichert Szabolcs

 

 

Atomerőmű SE U8 – U9 értékelés

2020. őszi félév

 

Az őszi félévben 25-28 fő szerepelt csapatunk névsorában. Ahogy szokott lenni, idén is voltak lemorzsolódók, de szerencsére több gyermeket is sikerült bevonzani a labdarúgás világába. Az őszi félév végére kialakult egy állandó 22 fős társaság, akik rendszeresen részt vettek az edzéseken, Bozsik Programokon, illetve a Déli Régió Gyermekliga rendezvényein.

 

A gyermekek között nagy különbségek tapasztalhatók játéktudásban, ezt osztott csoportos foglalkozással hidaltuk át. Ennek köszönhetően, minden gyermek a saját szintjének megfelelő képzésben részesülhetett. A módszer szerintem bevált, a gyermekek fejlődése ezt igazolja. A lelkesedésükre, fegyelmezettségükre nem lehet panasz, szerintem minden egyes játékosunk élvezte a foglalkozásokat.

 

Sajnos az idei félévre rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány. Az első hullám alatti kényszerpihenő visszavetette a gyerekek fejlődésének ütemét. A digitálisan küldött otthoni edzésanyagok ellenére tapasztalható volt egyfajta megtorpanás az újrakezdést követően. Meglepődve tapasztaltuk, hogy még ilyen fiatal korban is gondot okozott, hogy jónéhány gyermek komoly túlsúllyal tért vissza egy ilyen rövid pihenőt követően. A munkát folytattuk és azóta is dolgozunk rajta, hogy e gyermekeket újra formába hozzuk.

 

A Déli Régió Gyermekliga küzdelmein mind az U8-as, mind az U9-es csapatunk szépen megállta a helyét. Sok-sok győzelem mellett, rengetegszer rukkoltak elő tetszetős, élvezhető focival a gyerekek. Mindemellett fontos megemlíteni, hogy az edzéseken gyakorolt tudatos mozdulatok, támadásépítések, valamint a védekezés apró, de fontos részletei is visszaköszöntek a játékban. Talán ez a legnagyobb fokmérője az edzésen elvégzett munka sikerességének.

 

A Bozsik Program rendezvényeivel kapcsolatban lassan megszokottá válik, hogy csapataink egy-két szinttel az ellenfelek felett tartanak. Ezen programokon, az önfeledt játék és az edzésen gyakoroltak szabadon történő kipróbálása kerül előtérbe. Gyermekeink rendkívül élvezik a mérkőzéseket, számtalan gólt szereznek, és sikeres cselt mutatnak be. Fontos a fejlődésük és a lelkesedésük szempontjából, hogy minél több sikerélményt szerezzenek

 

Összességében elégedett lehetek az ebben a félévben elvégzett munkával és a csapatnál kialakult hangulattal. A gyermekeink továbbra is imádnak az ASE pályán lenni, talán ez a legfontosabb. Mindössze a járvány miatt kieső időszak és az azt követő visszaesés tölt el némi hiányérzettel.

 

 

2020.12.16.

 

Erdélyi Péter

ASE U9 edző

Jenei Ferenc

ASE U8 edző

 

 

ASE U-11 korosztály 2020 ősz

 

2020. július második felében kezdtük el az edzéseket heti három alkalommal. A tavalyi játékos kerethez képest szinte teljesen kicserélődött a keretünk. A 2009-s korosztály feljebb lépett (7-8 fő), a 2010-es születésű (4 fő) gyerekekhez kapcsolódottak az U-10-es csapatból a 2011-s évben született gyerekek, akik sajnos nagyon kevesen vannak (7 fő). A négy megmaradt 2010 - s születésű gyermekből 2 fő lemorzsolódott. Így a tavalyi 2 gyerekhez 7 fő csatlakozott jelenleg 9 gyermek alkotja az U-11 csapatot. A 7 fő 2011 születésű gyermekből 3-4 fő az aki megfelel a korosztályban elvárható szintnek egy pedig óvodás szinten van.  A nyári felkészülés a szokásosnak mondható a korosztályra jellemzően (nyaralások, nagyszülőknél való felügyelet, stb.) elég hiányos volt a létszám, azok vettek részt a foglalkozásokon, akik épp itthon voltak.

Az edzéseken próbáltam lehetőség szerint úgy elosztani a társaságot, hogy mindenkivel a képességeihez mérten tudjak foglalkozni. Az edzéseken elvégzett munkával, a gyakorlatok végrehajtásának minőségével az esetek nagy részében elégedett voltam.

Szeptemberben elkezdődött a Bozsik-program, jó erőfelmérést jelentve a gyerekek számára mind egyéni, mind csapat szinten. A Bozsik-program keretében megrendezett tornákon mindenki szerepelt, így mindenki játéklehetőséget kaphatott. Az egyesület idén benevezett a Futsal bajnokságra annak érdekében, hogy a gyerekek minél több mérkőzés tapasztalatot szerezzenek. Sajnos az utolsó torna nem került megrendezésre a pandémiás helyzet miatt, amennyiben lehetséges tavasszal kerül lejátszásra.

Az edzéseken való részvétel változó, van olyan alkalom, hogy szinte teljes létszám jelen van (8-9 fő) a következő alkalommal pedig 5-6 fő.

Szeretnék kiemelni néhány játékost az edzésen való részvétel és a mérkőzéseken nyújtott teljesítmény és hozzáállásuk miatt.

Akik dicséretet érdemelnek: Marsalkó András, Heiszler Dominik és Nős Dávid.

Paks, 2020.12.28.

 

Üdvözlettel:                                                                  Erdélyi Péter

                                                                                                    edző

 

ASE U13 labdarúgó csapat 2020. évad őszi szezon értékelése

 

2020 nyarán folytattuk a munkát a csapatnál maradó 2008-asokkal és a hozzájuk csatlakozó 2009-es játékosokkal. Július 21-én kezdtük el a felkészülést, 11 emberrel, majd augusztus végére 18 fős lett a keret. Sajnos különböző okok miatt 3 fő nem igazán tudta megoldani az edzéslátogatást, így 15-en maradtunk. Az edzés látogatottság a nyári hónapok kivételével nagyon jónak mondható.

Csapatunk a TMLSZ által szervezett megyei U14-es labdarúgó bajnokságban szerepel. Emellett Bozsik-programban, valamint megyei futsal U13-as bajnokságban is pályára lépünk.

Szakmai célok

Az elsődleges cél az volt, hogy a kerethez csatlakozó fiatalabb játékosok is minél hamarabb megismerjék az idősebbeket, a játékosok tudását és felkészültségét. Tudjanak alkalmazkodnak az új és ismeretlen impulzusokhoz, gyakorlatokhoz.

Mivel hetente játszottunk mérkőzéseket és kéthetente BOZSIK-program volt, egy viszonylag állandó edzésritmust tudtunk felvenni.

Az már az első gyakorlásokon szembetűnő volt, hogy a gyerekek képességei elég változók technikai-taktikai – kondicionális téren. A legfontosabb feladat ezúttal is a képességfejlesztés volt.

Pedagógiai – nevelési célok

A játékosok személyiségjegyeinek kialakítása, a megfelelő önkontroll megtalálása, tolerancia magunkkal ill. másokkal szemben. Az idei szezonban is ezek lettek volna a legfontosabb feladatok a játékosok és az edző részéről egyaránt.

A tavalyi évhez mérten, úgy gondolom, hogy ezen a téren még mindig vannak hiányosságok, de sokat léptünk előre ezen a téren. Folyamatosan tudatosítani kell a gyerekekkel mit, miért, hogyan kell elvégezniük, hogy sikeresebbek lehessünk, hogy fejlődni tudjanak.

Mentalitásbeli problémák egy-két alkalommal azért idén is elő fordultak az ősszel, remélem, a későbbiekben minél kevesebbszer kell ezzel foglalkozni.

Kondicionális képzés

Úgy gondolom az, aki becsületesen és pontosan végig dolgozta az edzéseket, megfelelő minőségű és mennyiségű ingert kapott a foglalkozásokon. Az, aki pedig csak „ott volt az edzésen” előbb – utóbb ezen a téren is lemarad a többitől és fokozatosan le fog szakadni.

Szervezési feladatok

Az edzések heti négy alkalommal, a BOZSIK tornák, valamint a hazai mérkőzések az ASE sporttelepen voltak megtartva.

A mérkőzéseinkre rendben eljutottunk, nem volt probléma a szervezéssel.

 

 

Csapatom tehetséges játékosai

Akikből „lehet valami”: Nagy Zalán (kapus), Aradi Bercel, Bakos Mihály.

 

Köszönetet szeretnénk még mondani a szakosztály vezetésének és minden dolgozójának egész évi segítőkész munkájukért, a feltétetlek biztosításáért.

 

Paks, 2020. december 21.                                                                           Sánta István

                                                                                                                          edző

 

 

Az Atomerőmű SE U-16-os csapatának 2020 őszi félév értékelése

 

Az őszi idényt a bajnokságban nem kezdtük magabiztosan, az első 3 fordulóban bár az eredményeink jók voltak, a mutatott játékkal nem voltam elégedett. A bajnokság felétől már egyre jobban felvettük a ritmust és az elvárt, kombinatív játékot láthattuk a csapattól. A támadás felépítésben már javultunk és ez a gólok számában is látható volt, viszont a csapatvédekezésünkben még sokat kell fejlődnünk (ott még vannak hiányosságok). Az edzéslátogatottsággal elégedettek lehetünk, mert 14-15 fő átlagosnak mondható, bár van 1-2 olyan kulcsjátékos, aki sajnos az utóbbi időben nem tudott az edzések nagy százalékában részt venni, így a teljesítménye sem volt kimagasló. Összességében elégedett vagyok az őszi szezonnal, mert egy jó társaság alakult ki, aki egy jó csapatot/közösséget alkotnak. Bár a koronavírus kissé beárnyékolja ezt az időszakot, de ennek ellenére mind a teljesítmény, edzéslátogatottság és hozzáállás is maximálisnak mondható.

                   Kiemelt teljesítmények: Kern Balázs, Nagy Szilveszter, Horváth János, Nős Botond, Nikl Patrik

 

Edző: Szakács Viktor

 

 

ASE női futsal értékelés – 2020. ősz

 

Az idei évet mind a felkészülésben, mind a bajnokságban befolyásolta a kialakult járványhelyzet. Az előző bajnokság úgy ért véget, hogy nem fejezhettük be a bajnokságot, ami azért is fájó volt a csapat számára, mert a lányok nagyon jó formában, hatalmas küzdőszellemmel a bajnoki döntő kapujában voltak. Az új bajnokságra való felkészülést a helyzettel kapcsolatos bizonytalanság is befolyásolta.  A körülmények ellenére a anlányok az előző bajnokságban elért sikerek megismétlésére készültek, ezt tűzték, tűztük ki célul.

Mivel az elmúlt évadban nagyon kis létszámmal játszottunk végig, a legfontosabb feladat új játékosok leigazolása volt. Ez sikerült is, öt új játékossal bővült a keret és egy játékos hagyta abba a játékot, Maláti Dalma.

Csapatunk 2020. augusztus elején kezdte meg a felkészülést az NB2-es bajnokságra. Az edzéseket megfelelő létszámmal tudtuk megkezdeni, jó volt a lányok hozzáállása.  Az edzéseket szabadtéren kezdtük meg. A felkészülés során felkészülési tornán vettünk részt Tolnán, illetve több edzőmérkőzést is játszottunk. Augusztus végén már megkezdtük a teremben történő edzéseket is. A feltételek az egész felkészülésünk során kitűnőek voltak.

A bajnokságot augusztus 27-én kezdtük. Sajnos a járványhelyzet miatt csak négy fordulót tudtunk lejátszani. Ezeken két győzelem mellett egy-egy döntetlen és vereség  született. A négy meccs alapján kijelenthető, hogy az előző évihez képest picit visszaesett a játékunk minősége, amit részben magyaráz az új játékosok csapatba történő beépítése. Az öt új játékos közül egy labdarúgásból érkezett, három megyei szintről és egy utánpótlás múlttal rendelkezett csak, így ők szinte az alapokról indultak, de bíztató mindegyikük fejlődése a jövőre nézve. Hátráltatta a csapatjátékot, hogy meghatározó játékosok munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni edzéseken. Ez időközben változott, sajnos csak a bajnokság ismételt megszakítása után.  Összességében, figyelembe véve az elmúlt hetekben a lányok által edzésem mutatottakat, bizakodva tekintünk a januári kezdésre.

A magyar kupában az nb2 keleti csoportjának listavezetőjével találkoztunk, és jó játékkal jutottunk tovább ellenük a 2. fordulóba. Itt a sorsolás nem kedvezett, hiszen a rekordbajnok és kupagyőztes Astra csapatát kaptuk. Ellenük is tisztesen helyt álltak a lányok, a mérkőzés nagy részében egyenrangú ellenfelei voltunk az Astrának, de bravúrt nem sikerült elérni ellenük.

A megyebajnokságban egy fordulót játszottunk, két döntetlen és egy győzelem az eredmény. Itt azok a játékosok kaptak nagyobb szerepet, akik az nb2-es bajnokikon kevesebbet tudtak pályára lépni.

 A kitűzött célok elérése érdekében nagyon sokat kell dolgoznunk a továbbiakban is a meglevő hibák kijavítására, az új játékosok beépítésére.

Fontos kiemelni, hogy az egyesület továbbra is minden feltételt biztosít a csapatunk részére, amit a lányokkal együtt igyekszünk legjobb tudásunk szerint megszolgálni.

 Hajrá ASE!

Üdvözlettel Horváth György

 

 

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%