U-13

2023.05.25, 09:54 Labdarúgás
2023.05.23. Paks

ASE Paks - Majos SE 2-3

A bajnokság tavaszi felében is voltak kisebb nagyobb hullámvölgyeink, de
összeségében elmondható, hogy a játékunkon és a csapattá válás folyamatán a folyamatos
fejlődés volt látható. Ez az utolsó összecsapásunkon is tapasztalható volt. Ebben a fordulóban
a fizikálisan erősebb és a bajnoki tabellát vezető Majos csapatát fogadtuk, ahol jól játszva
szép támadásokat vezetve sikerült az egész mérkőzést irányítani. A labdakihozatalaink nagy
része működött, ezt kértem a gyerekektől, hogy próbáljanak kombinatívan ötletekkel tele
játszani. Ez összeségében sikerült. Ennek ellenére a fizikai adottságait jobban kihasználó
vendégek örülhettek a mérkőzés végén. De számomra és a vezetőség számára is fontosabb
célok voltak kitűzve ebben a bajnokságban, mint az eredményesség. Azt gondoljuk, hogy
ebben a korosztályban még nem az a legfontosabb, hogy eredményes csapatot építsünk,
sokkal nagyobb szerepet kap a korosztály sajátosságainak való elsajátítására irányuló képzés,
hogy ezeket a megtanult elemeket magasabb korosztályokban kamatoztatni tudják a
későbbiek folyamán. Illetve nagy figyelmet fordítunk arra is, hogy megtanuljanak csapatban
gondolkodni is.
Köszönöm a vezetőségnek és az egész egyesületben dolgozónak, hogy segítették az éves
munkánkat. Külön köszönöm Dömény Balázs kollégámnak, hogy egész évben jól tudtunk
összedolgozni és a bajnoki meccsekre mindig biztosította a hozzá tartozó játékosok jelenlétét.

Gsz: Khoroshikh Vasilii, Kiss Attila.

Edző: Farkas Péter


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%