U-8-9 Őszi értékelés

2023.12.21, 11:21 Labdarúgás
2023-2024 I. féléves értékelés

Az idei félévben 3 fronton is szerepeltek a gyerekek, amelyek mind jól szolgálták a fejlődésüket.
Bozsik torna: 4 tornán szerepeltünk, szép létszámmal képviselve az egyesületet amelyeken mindenkinek
lehetőséget és sikerélményt tudtunk biztosítani ami a legfontosabb.
Déli-Régió Gyermekliga: A Gyermekligában szereplő ellenfeleink ( Kalocsai Méhecskék SE, PMFC,
Kiskőrös LC, LUA Baja) remek erőt képviselnek, kiélezett és izgalmas mérkőzések szoktak lenni. 4
fordulót sikerült lejátszani mindig más helyszínen ami 16 mérkőzést és 320 perc játékidőt jelentett. Az
eredmények felemásra sikerültek, erre a korosztályra jellemző hullámzó teljesítmény meglátszott rajtunk,
volt olyan forduló ahol rengeteget visszakaptam az edzésen gyakorlottakból és volt olyan is ahol mintha
most kezdték volna el ezt a sportágat úgy játszottak. A szám szerinti eredmény engem kevésbé érdekel
inkább az edzésen gyakorlottakból szeretnék minél többet visszakapni és abból látni, hogy jó úton
vagyunk.
Bozsik Futsal torna: Ezen az eseményen is részt vettünk, 4 mérkőzésen sok jó dolgot visszakapva, sok
sikerélménnyel, győztesen és mindenki elégedetten zárhatta a tornát.
Az eseményeken amelyeken részt vettünk legyen az hazai rendezésű vagy idegenben, mindenhol
megfelelő szervezés volt remekül előkészített pályák és minden az előírtak szerint zajlott.
Ebben a félévben 47 edzést 4230 percet sikerült a Labdarúgással foglalkoznunk. Ez a korosztály az első
évét kezdte a 20 x40m-es pályán, illetve a 4+1-es felállásban. Sikerült elérni náluk, hogy az alapelvek (
labdabirtoklás, labdaszerzés, átmenetek) jól működjenek. Ami a kezdetekhez képest egy nagy előrelépés,
természetesen lassabban, illetve egy kis coachingal de működik. Az edzések fókusza a játékosfejlesztésen
van és az edzés felépítése mindig egy technikai elemre épül. Az edzés tervezése: technikai elem
alkalmazása-játékhelyzet-gyakorlat. A kis korosztályoknál a játékosságot szem előtt tartva zajlanak az
edzések játszott formában jó hangulatban ahol egy közösséget is építünk. Természetesen lehetne jobban is
haladni ha megfelelő fegyelem és figyelem párosulna. Illetve az év végével és a zord időjárással kicsit
lecsökkent az edzésre járok száma ami remélem az új évtől újra a régi lesz.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok az Egyesület minden tagjának!
Hajrá ASE!

Edző: Jenei Ferenc

 

 

Július végén kezdtük meg a felkészülést a szezon megmérettetéseire. Nem büszkélkedhettünk
sajnos nagy létszámmal, de az egész félév során próbáltuk növelni a lélekszámot, ami
mostanra mondhatom, hogy sikerült. A csapat nem volt ismeretlen számomra, hiszen az U8-9
korosztályok együtt készülnek. Tisztában voltam a srácok hiányosságaival és az egész félév
során igyekeztünk, ezekben javulni. Szerencsére a versenyeztetés tekintetében igen
szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen sűrű volt a programfüzetünk. 3 fronton
mutathattuk meg magunkat, Bozsik torna, Déli- Régió Gyermekliga, Vármegyei Futsal U9.
Nagy örömmel tölt el, hogy valamennyi igazolással rendelkező gyermek szerepelt valamely
színtéren. A Bozsik tornákkal kapcsolatosan, nagyszerű körülmények mellett gyengébb
képességű ellenfelekkel találtuk magunkat szemben. Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is
színvonalas mérkőzéseken vagyunk túl, a Déli- Régiós tornák után. Kiváló összecsapásokon
szerezhettünk hasznos tapasztalatokat, magas színvonalú vetélytársaink ellenében. Nagy
fejlődésen mentek keresztül a gyerekek, ezt az eredmények is alátámasztják, de gyorsan
megjegyezném, hogy számunkra ez abszolút nem motiváló, nem eredmény centrikus futballra
törekszünk. Futsal kapcsán hasonló tapasztalataink vannak, külön öröm, hogy az U8-as
korosztályból több gyermek is szerepet kapott és abszolút megállták a helyüket. Törekedtünk
a kapustól elkezdett labdakihozatalokra, amiben természetesen voltak hibák és kaptunk
gólokat könnyen elszórt labdákból, de ez ebben a korosztályban nyilvánvalóan benne van.
Összességében az edzéseken gyakoroltakra fogékonyak a játékosok és igyekeznek alkalmazni
ezeket. A labda birtokában törekednünk kell a gyorsabb gondolkodásra. illetve az üres
területek felismerésére. A szezon további részében szeretnénk javulni ebben a szegmensben,
ezért fogunk dolgozni. Köszönjük az egyesületünk támogatását, minden körülmény adott volt
a fejlődésünkre. Folytatni fogjuk a megkezdett munkát!
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!

Edző: Tímár Kristóf


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%