U-13

2022.12.30, 09:04 Labdarúgás
2022 őszi félév értékelés

Izgatottan vártam a szezonkezdést, mint „új”edző. A felkészülést 2022.
júliusában kezdtük meg, a nyári szünetben történt nyaralások kirándulások miatt elég hiányos
létszámmal,de ahogy közeledett az iskolakezdés úgy az edzéseken is rendeződött a létszám. A
csapatot a 2010-2011 és alkalmanként bajnoki mérkőzések erejéig 2012-ben született
gyerekek alkotják. Jelenleg a csapatot 14 fő alkotja, akikből 10-12 fő az edzéseken is
rendszeresen megjelenik. Az u13-as korosztállyal versenyeztetés szempontjából nagyon sűrű
félév áll mögöttünk. Mivel neveztünk a megyei futsal bajnokságba és a megyei nyújtott
pályás bajnokságba is. Az edzéseken a felkészülés a nyújtott pályás bajnokságra történik,
mivel a következő korosztályban már egész pályás bajnokságban szerepelnek majd a srácok.
Ennek fényében az eredményt tekintve komolyabb elvárásaim nem voltak, ebben a
korosztályban még a játék adta öröm a csapattá válás és a korosztály sajátosságainak való
elsajátítása a legfontosabb. A félév második felében a játékunk is kezdett kialakulni, azt
gondolom, hogy ezen az úton haladva sikeresek is tudunk lenni a későbbiekben.

Edző: Farkas Péter


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%