U-16

2023.04.24, 07:58 Labdarúgás
2023.04.22. Bonyhád-Majos

Majos SE - ASE Paks 1-4

A soron következő bajnoki fordulóban egy nálunk gyengébb képességű csapattal mérkőztünk meg. A
csapat 4-1-2-1-2 támadó felállásba játszotta a mérkőzést. Ezzel szemben ellenfelünk igencsak
kényelmetlennek bizonyult, hiszen 10 emberrel végig zártan védekezett a saját térfelén. Kontra
támadásra rendezkedtek be, amit sikeresen hatástalanítani tudott a csapat. Végig dominálni tudtunk
és meg is hozta a várt sikert, viszont a győzelem ellenére a játékunk döcögős volt. Az átmenetek
lassúak voltak, passzaink olykor rövidek vagy éppen pontatlannak és gyengének bizonyultak.
Nehezen tudtunk kidolgozni helyzeteket leginkább a széléről beívelt labdákból vagy a lecsorgó,
kipattanó labdákból tudtunk helyzetbe kerülni vagy gólt szerezni. Mentségére szóljon a csapatnak,
hogy a héten a második bajnoki mérkőzést játszotta és mentálisan illetve fizikálisan is fáradtak voltak
a srácok. Összeségében győzelemmel utazhattunk haza és tanultunk a mérkőzésből, hogy miben kell
fejlődni. Gratulálok a csapatnak az egész heti teljesítményhez kihajtották magukat a játékosok.

Edző: Potápi Áron Huba


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%