Vármegyei U-16

2023.10.06, 12:21 Labdarúgás
2023.10.04. Tamási

Tamási FC - ASE Paks 2-1

Közel azonos erősségű és képességű csapatok mérték össze tudásuk. Előzetesen tudtuk, hogy
nem lesz egyszerű a találkozó, ellenfelünk otthoni környezetében mindig nehéz játszani. A két
együttes egyértelműen a győzelem reményében lépett a pályára. Úgy gondolom a mérkőzés után,
hogy nem feltétlen ezt az eredményt érdemeltük és a játék képe sem ezt az eredményt tükrözte. A
mérkőzés néhány periódusát leszámítva dominálni tudtuk a mérkőzést és sok esetben a mi akaratunk
érvényesült. Ami most már a második mérkőzés óta hiányosságunk, és a hazai csapat az első gólját is
ebből tudta megszerezni, hogy a rögzített szituációkat nehezen tudjuk le védekezni, nem vagyunk
elég határozottak hátul ezeknél a helyzeteknél, illetve a helyzetkihasználásunk is nagyon gyengének
bizonyul a kapu előterében. Jól megszervezett játékkal sokszor a labdaszerzésből át tudtunk menni
gyors ellentámadásba és kapura lövéssel tudtuk a támadásaink többségét befejezni. Sajnos
ellenfelünk vezetést megszerző gólját egy labdavesztésből kaptuk, a középpályán labdát vesztő szélső
védő már nem tudta utolérni a labdát szerző játékost és a feljebb helyezkedő középső védőink sem
tudták le reagálni, így könnyen kapura tudta vezetni a labdát az ellenfél támadó. Amit külön
kiemelnék, hogy nagy öröm volt számomra, hogy a labda kihozatalával nem volt sok gondunk és
viszonylag gyorsan és szép játékkal ki tudtuk hozni a labdát a széleken. Gratulálok az ellenfél
csapatának az elért eredményhez!
Gólszerzők: Száraz R. 


Edző.: Potápi Áron


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%