A téli szünet után folytattuk az edzéseket ovis korcsoportunkkal. Célunk továbbra is a jó hangulatú edzések, és a játék meg szeretetése volt.Továbbra is nagy létszámban végeztük az edzéseket, ami külön öröm számunkra. 25-28 fővel tréningeztünk. Február elején ismét megrendeztük az impozáns ASE csarnokban a Blatt Pál emléktornát, majd Kalocsán szerepeltünk, mindkétszer a dobogó legfelső fokán. Márciustól folytatódtak a Bozsik, és Déli-Régió Gyermekliga küzdelmei.A Bozsik tornákon kiemelkedtünk a mezőnyből, több csapattól is dícséretet kaptunk. A Déli-Régió Gyermekligában az utolsó két forduló nem alakult kedvezően számunkra. Sajnos a gólarány miatt lecsúsztunk a dobogóról.Június közepén a Szusza Kupával zártunk Kalocsán, ahol nagyon szépen játszottunk.Összeségében a 2018-as korosztállyal egy nagyon szép évet zártunk, véleményem szerint, egy nagyon jó kis korosztályt sikerült kolléganőmmel összekovácsolni. Külön öröm számomra, hogy évről, évre tudunk fel adni az U8-ban játékost, játékosokat, aki mérkőzéseken is ki tudják próbálni magukat. Júliustól kb. 16-18 főt adunk fel az U8-as korosztályba. Sok sikert kívánok mindenkinek. Végezetül szeretném megköszönni a szülők támogatását, egyesületünknek pedig a kitűnő körülményeket.Júliustól folytatjuk tovább, hiszen egy teljesen új U7-es csapatot kell építenünk.
Edző: Reichert Szabolcs
A 2024/2025-ös idény 2. félévi edzéseit a téli szünet után kezdtük el. A foglalkozásokon 25-28 fővel dolgoztunk.
Az edzéseken továbbra is fontosnak tartottuk a játék megszerettetését, a pozitív dolgok megerősítését, az alapvető mozgáskultúra kialakítását, a technikai alapok oktatását és egy jó közösség kialakítását. A Blatt Pál Emléktornán-nagyon erős mezőnyben-az I. helyet szerezték meg a fiúk. A Kalocsán megrendezett tornán szintén az I.helyen végeztünk. A tavaszi Bozsik tornákon nagy létszámmal és jó játékkal képviseltük egyesületünket. A Déli-Régió Gyermekligában színvonalas mérkőzéseket játszottak a gyerekek, ahol az eddig tanultakat kiválóan alkalmazták. Június 14-én Kalocsán, a Szusza Kupán vettünk részt, ahol ezüst érmet vehettek át labdarúgóink. Sok, ügyes kisgyereket adunk fel U8-ba, így ősztől megkezdődhet egy új csapat építése. Végül-de nem utolsósorban-köszönet az Atomerőmű Sportegyesületnek, Orosz Józsefnek a kiváló feltételek biztosításáért! Külön köszönet a lelkes és segítőkész szülőknek, akik nélkül ezeket a szép eredményeket nem tudtuk volna elérni!
Edző: Klopcsikné Somorjai Mária
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17