ASE U-19

2022. jan. 3., 15:04 | Labdarúgás

Az őszi bajnokság első 5. fordulójában magabiztosan és jó játékkal kezdtünk, szinte minden mérkőzésen a
magabiztosan több gólos különbséggel nyertünk. Ez azért is volt pozitív meglepetés, mert 5-6 évvel idősebb
játékosok ellen játszottunk, ami azért jelentős fizikai különbséget jelent még ezekben a korosztályokban. A
mérkőzések nagy részében mi domináltunk és mivel a kombinatív játékunknak köszönhetően rengeteg
helyzetet tudtunk kidolgozni, így a kérdés az volt, hogy ezekből mennyit tudunk értékesíteni.
A bajnokság 2. felében kisebb hullámvölgybe kerültünk, és olykor már a győzelmeinket nem a szép
játékunknak köszönhettük, hanem a győzni akarásunknak, azaz a srácok bebizonyították, hogy bár fiatalok
még és sokat hibázhatnak, de mentálisan már fejlődtek az utóbbi évek során. A sok betegség és karantén
helyzet miatt több hiányzónk is volt az utolsó fordulókban, így reméljük 2022 tavaszán már nem fogja
nehezíteni ehhez hasonló körülmények a mérkőzéseinket.
9 mérkőzésünkből 8 győzelmet és 1 döntetlent értünk el, így a telet a 1. helyen tölthetjük. Számomra még
mindig nem elvárás, hogy ez a fiatal csapat megnyerje ezt a bajnokságot, viszont mindent megfogunk tenni,
hogy mérkőzéseken, 100% nyújtsunk és a fiatalok hétről hétre fejlődjenek.

Kiemelt teljesítmények: Kern Balázs, Horváth János, Landauer Márk, Nős Botond, Samu Gábor, Potyondi
János, Nikl Patrik

Edző: Szakács Viktor

További hírek

Labdarúgás szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Tolna Vármegyei I. o . 10. forduló

2026. nov. 3., 07:35 | Labdarúgás

Elolvasom »

Tolna Vármegyei I. o. 9. forduló

2026. nov. 3., 07:34 | Labdarúgás

Elolvasom »

Tolna Vármegyei U-16

2026. nov. 2., 14:41 | Labdarúgás

Elolvasom »

Tolna Vármegyei U-14

2026. nov. 2., 14:40 | Labdarúgás

Elolvasom »

Tolna Vármegyei U-19

2026. okt. 30., 09:31 | Labdarúgás

Elolvasom »