U14-es korosztályunk a Dunaújváros FC által szervezett tornára volt
hivatalos. Azt gondolom, hogy egy nagyon színvonalas tornán szerepelhettek játékosaink,
ahol tisztességgel helyt is álltak. Csoportunkban igaz harmadik helyen végeztünk, de azt
gondolom, hogy egy kis szerencsével akár a második hely is megszerezhető lett volna, de így
sincs okunk panaszkodni, hiszen minden meccsen partiban voltunk az ellenfeleinkkel, viszont
nem nekünk jött ki a lépés. Egy győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyért játszhattunk,
amit sikerült behúzni, így győzelemmel zártuk a tornát, valamint a gólkirály is tőlünk került
ki. Szakmailag nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek minél több ilyen tornán vegyenek
részt, hiszen fejlődni a legjobban úgy tudunk, ha ilyen mérkőzéseket, ilyen ellenfelek ellen
tudunk játszani. Kaptunk egy vissza igazolást, hogy hol állunk, miben kell fejlődni és azt
gondolom csak pozitívan hatott ránk ez a torna. Köszönet a Dunaújvárosnak, hogy meghívtak
és a vezetőségnek, hogy biztosították a tornán való részvételt, remélem, hogy még sok ilyen
tornán szerepelhetnek korosztályos csapataink.
Edző: Sorbán Előd

