Jenei Ferenc és Tímár Kristóf értékelése.
Elolvasom »A szervezetten játszó vendégcsapat ellen a hazaiak súlyos védelmi hibákat vétettek, elöl pedig nem használták ki az adódó lehetőségeiket, így más eredmény nem is születhetett.
Elolvasom »Orosz József és Dömény Balázs értékelése.
Elolvasom »Az első felidőben a helyzetek sokaságát kidolgozó és kihagyó hazaiak a fordulás után a lehetőségeinek egy részét már értékesíteni tudta, így megérdemelten győztek.
Elolvasom »Továbbra is veretlen az U-19-es csapat és magabiztosan vezetik a bajnokságot, ezúttal Simontornyán gyűjtötték be a három pontot.
Elolvasom »Utánpótlás bajnoki mérkőzések.
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu