U-16

2025. máj. 13., 11:53 | Labdarúgás

ASE Paks – Majosi SE 2-0

A Bonyhádi mérkőzés után felüdülés volt számunkra olyan csapattal játszani, aki földön és
szervezetten próbál játszani. Az őszi szezonban egy igazán érdekesen alakuló mérkőzésen alul
maradtunk a Majosi alakulattal szemben így mindenkit hajtott a visszavágó. Véleményem szerint
végig jól játszottunk, de ellenfelünk tényleg rendkívül szervezetten játszott most is és többször is
veszélyeztett a kapunk előterében. A félidő végén egy szögletet követő kavarodásból tudtunk csak
eredményesek lenni és a pihenőre végtére egy gólos hátrányba került ellenfelünk. Kértem a
félidőben a srácoktól a kapu előtti befejezések pontosságát és a védekezésben való hibáinkra is
felhívtam a figyelmet. A második félidő első felében egy ismét szépen végig vezetett támadásnak
köszönhetően növelni tudtuk előnyünket és talán itt már nyugodtabbá is vált a mérkőzés. El kell
mondani azt is, hogy a cseréink jól sikerültek, minden csere játékos jól szállt be a mérkőzésbe és a
második játékrész második fele már teljes mértékben nekünk kedvezett, maradtak ki helyzetek, de az
eredmény nem forgott veszélyben. Gratulálok minden játékosnak, hogy egy igencsak lüktető, jó
iramú mérkőzésen sikerült a revans ellenfelünkkel szemben.
Gólszerzők: Kenyér Sz. (1), Pintér M. (1)
Edző.: Potápi Áron

További hírek

Labdarúgás szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Felnőtt értékelés

2026. jún. 22., 07:34 | Labdarúgás

Elolvasom »

U-19 értékelés

2026. jún. 22., 07:33 | Labdarúgás

Elolvasom »

U-16 értékelés

2026. jún. 22., 07:33 | Labdarúgás

Elolvasom »

U-14 értékelés

2026. jún. 22., 07:32 | Labdarúgás

Elolvasom »

U-13 értékelés

2026. jún. 22., 07:30 | Labdarúgás

Elolvasom »