Kalocsán folytattuk a Déli- Régió Gyermekliga küzdelmeit. Nagyszerű
kezdés után teljes zavar keletkezett a csapatnál. Talán ezzel a mondattal tudnám a legjobban
összefoglalni a hétvégi szereplésünket. Képességeinkhez mérten kezdtünk, azonban a jó rajt
után fokozatosan elveszítettük a kontrollt, kicsit megadtuk magunkat az egyeletlen talajnak.
Rengeteg ziccert puskáztunk el, védekezésben nem voltunk kellően élesek, és hiányzott a
megfelelő intenzitás is. Mindezek ellenére megvoltak a lehetőségeink, de nem tudtunk élni
velük. Azt gondolom a mutatott játékunk alapján nem is érdemeltük meg. Természetesen
ebben a korban mindez teljes mértékben elfogadható, hiszen a fejlődés hosszú folyamat,
amelynek a nehezebb pillanatok is a részét képezik. Célunk, hogy a jó teljesítményünket
minél tovább fenn tudjuk tartani. Dolgozunk tovább és már nagyon várjuk a következő
fordulót, Pakson.
Edző: Tímár Kristóf

